Van egy házikónk egy kicsiny, hangulatos bakonyi faluban. Véletlenül találtunk rá, lassan 16 éve. Kimondani is sok. Kettőnknek elégnek tűnt, az 54 nm. Sokáig úgy tűnt, nem is kell több, aztán beépőlt a tetőtér, készült garázs is hozzá. Majd csoda történt és megszületett a kisfiunk. Még ekkor is elégségesnek tűnt a házikónk, a beépített tetőteret nemigen használtuk. Kisérletezgettünk vele, volt fent hálószoba, hobbyszoba, de nem és nem tudtunk fent élni. Mintha nem is a házhoz tartozna. Továbbra is lent lakunk, immár öten, hiszen több mint öt évvel ezelőtt megszülettek az ikrek. Többször is felköltöztettük azóta a szülői hálót, majd újra le. Először a kisebbik szobában voltak hárman, mert együtt akartak aludni. Aztán ovisok lettek az ikrek, a leányzó külön költözött, övé maradt a gyerekszoba, beáldoztuk a nappalit, oda mentek a fiúk, mi pedig fel a tetőtérbe. Alig aludtunk éjszalkánként. Amíg lent voltunk, az összes gyerek végigaludta az éjjeleket, még betegen is. Most állandóan lejárkáltunk, vagy ők fel hozzánk. Ha nem jöttek, mi nem aludtunk. Aura két hónapig bírta, majd közölte, a fiúkkal akar aludni. A volt nappaliban újra egyrakáson van a három gyerek, mi leköltöztünk a gyerekszobába, a tetőtérbe meg gyűlik a sok "lom", igaz mindenki alszik éjjelente.
Időközben beépült a terasz is, de nyáron nagyon meleg, télen hideg és csak tárolunk abban is. Sok-sok cipőt, télre zöldséget, szerszámos ládát, tüzifát, utazótáskákat...
Be kellett látnunk, kicsi ez így nekünk. Most még elvannak a gyerekek egymással, de András lassan kilenc éves, és már most látszik, hogy inkább előbb mint utóbb, de jó lenne neki a külön szoba. Az életritmusa, alvási ciklusa is kezd átalakulni és eltérni az ikrekétől. Viszont nagyon ragaszkodunk egymáshoz, és jó lenne, ha ez így is maradna. Ehhez pedig közös tér kell, nagyobb étkezőrész, hogy kényelmesen, körbeülhessük az asztalt. Egy szint, hiszen most sem használjuk a tetőteret. Két-három éve érik a gondolat, hogy vagy bővítünk, vagy építkezünk. A bővítés, az kb. 60 nm -i hozzáépítést jelentene, az új háznál már 150 nm-él tartunk. Egy bővítés sosem az igazi, egy új ház, pedig mégis más érzés. Csak éppen megéri-e. A napokban dönteni kell. Az új ház alaprajza pedig már nem lesz jobb, de érezzük, hogy nem az igazi. Ha a magunk állította megkötésekből engedni tudnánk, akkor más lenne a helyzet, de van olyan, amihez ragaszkodik az egyik fél, van amihez a másik és ezek bizony nem esnek egybe. Kompromisszum. Mindíg, mindenhol. Kell hozzá.
Az egyik ilyen megkötés a homlokzat utca felüli része. Apa azt szeretné, ha középen lenne a bejárat, és eből nem enged. Érthető, ha már építünk, akkor az ember ámait valamilyen szinten próbálja megvalósítani. Bár szélesebb, de rövidebb telkeket lehetne itt kishazánkban vásárolni, de sajnos más a szokás, így négy szobánál ez bizony fontos határoló tényező lett. Nagyon impozáns, és meghatározó karakterű homlokzatokat találtam a neten.
Ez az egyik kedvencem, ahogy van. Csak a fent vázolt telekszélesség miatt egy-egy ablakkal keskenyebben, és spaletta nélkül, mert azt letépi a szél, ami ritkán nem fúj nálunk.
Ez is egy alternatíva, de messze nincs olyan hangulata, mint a fentinek. Nem is lehet. Ez itthoni kép, és a mi telekviszonyainkra készült ház.
Ez sem itthoni példa, jobban is tetszik, elvégre a szomszéd fűje...
ez is nagyon tetszik, a tetőtéri rész nélkül.
Az utolsó kép egyenlőre, talán az összesből kapunk annyi inspirációt, hogy megalkossuk a sajátunkat. Sajnos olyan képet nem találtam, ahonnan szemből is látszik.
Ráadásként, akár a két szélső szobát is ki lehetne talán emelni...
A bejárat tehát legyen középen, és szimetrikus legyen a két oldalán a ház. Ugyan a képeken "nyitott" bejáratok szerepelnek, mi üvegezett, zárt, vagyis duplaajtós megoldást szeretnénk az állandó szél miatt. Ez már a mostani házunknál szerzett tapasztalat. Már csak azért is, mert az új telek már meg is van. Néhány házzal lejjebb, a mostani utcánkban.
